államháztartási hiány

Koronavírus: Lengyelország az adósság növelésével veszi fel a harcot

A koronavírus-járvány gazdasági következményei ellen Lengyelországban az államadósság növelésével fognak küzdeni, a liberális felfogástól eltérően éppen ez lesz a gazdaság újraindításának fő mechanizmusa - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán.

Új történelmi mélyponton a román lej

A román lej csütörtökön új történelmi mélypontra süllyedt az euróval szemben, amiben kulcsszerepet játszik a politikai bizonytalanság és a kedvezőtlenné váló makrogazdasági helyzet.

A jelenlegi likviditásbőség gyorsan elolvadhat

A jelenlegi likviditásbőség gyorsan elolvadhat

A finanszírozási struktúra változása, illetve a tavaly év végén megemelkedett költségvetési kiadások miatt januárban 1000 milliárd forint fölé ugrott a jegybanki O/N betét állománya. Ez a korábbi hónapokhoz képest jelentős likviditásbővülést jelentett, érdemben meghaladva a Monetáris Tanács negyedéves, legalább 300-500 milliárd forintos célértékét is. A jelenségre az MNB a swapállomány óvatos csökkentésével reagált. A jelenlegi likviditásbőség ugyanakkor csalóka, előretekintve már rövid távon is jelentősen változhat a bankok likviditási környezete. Január-februárban csak az állami devizakötvénylejáratok, illetve -visszavásárlások több mint 850 milliárd forintot tesznek ki, amelyek forintból történő refinanszírozása áttételesen ugyan, de tartósan szűkíti a bankrendszer likviditását. A likviditás alakulására egyéb tételek bővítőleg is hathatnak (kiemelten a költségvetési kiadások és az EU-források beáramlása), de összességében mindez mégis azt jelenti, hogy a jelenlegi bőséges bankrendszeri likviditás akkor is érdemben csökken, ha az MNB swapállománya nem mérséklődik, amit a várható likviditási kondíciók előrejelzéseinél fontos figyelembe venni. Az alábbiakban Virág Barnabás és Kolozsi Pál Péter, az MNB munkatársainak cikkét közöljük.

Elszállt a román költségvetés

Az idén a román bruttó hazai termékhez (GDP) mérten 4,4 százalék lesz az államháztartási hiány, ami 0,1 százalékponttal haladja meg a kormány által a hét elején közölt adatot, és jóval nagyobb, mint az eredeti 2,76%-os terv.

Költségvetési Tanács szerint 4,5% körül várható a növekedés

A Költségvetési Tanács (KT) munkáját segítő elemzők többsége idén 4,5 százalék körüli növekedést vár, jövőre a prognózisok alapján lassul a gazdasági bővülés üteme - ez derült ki a tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közösen rendezett konferenciáján pénteken Budapesten.

Hatalmas büntetést vállalt be a kormány, így újra ömlik az EU-pénz Magyarországra

Hatalmas büntetést vállalt be a kormány, így újra ömlik az EU-pénz Magyarországra

Az elmúlt 5 hétben csaknem 500 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át a magyar államnak az Európai Bizottság, és az extrém mértékű pénzáramlásnak még nincs vége. A Portfolio számos forrásának jelzései azonban afelé mutatnak: súlyos ára van ennek a kedvező fejleménynek. Ahhoz ugyanis, hogy újra ömölhessenek a brüsszeli pénzek a magyar államhoz, előtte jelentős, összességében sok tízmilliárd forintos pénzügyi büntetést kellett bevállalnia a kormánynak, hogy több, a szabálytalan pénzfelhasználásból eredő elszámolási vitát végre le tudjon zárni. A friss helyzet afelé mutat, hogy a következő hónapokban akár masszív többletbe is átcsaphat a magyar államháztartás pénzforgalmi egyenlege.

Egyszer volt ilyen magas az októberi hiány

Komoly deficit alakult ki októberben a költségvetésben: a 181,6 milliárd forintos mínusznál csak egyszer volt eddig magasabb a tizedik havi hiány, tavaly. A mostani jelentős hiány kialakulása mögött azonban egyszeri tételek állnak főként.

Ömlik a pénz Brüsszelből, mégis rekordközeli deficitre készül a kormány

Mivel a korábbi prognózissal ellentétben befutnak szilveszterig a nagy összegű brüsszeli átutalások a költségvetésbe, ezért a javuló büdzséhelyzetet arra használja a kormány, hogy nem a minimális, hanem a maximális célhoz közelítő EU-támogatást fizet ki 2017-ben - tudta meg a Portfolio megbízható forrásból. Ez azt jelenti, hogy a november végi 1925 milliárdról 2500-2600 milliárd forint közé felugorhat szilveszterig az összes idei uniós kifizetés. A kormányzati terv lényeges következménye, hogy kalkulációink szerint minden idők egyik legnagyobb éves pénzforgalmi deficitje alakulhat ki 2017-ben, ami a GDP 5%-át is elérheti.

Brutális hiány keletkezett az államkasszában

Júniusban óriási mértékű, közel 700 milliárd forintos hiány keletkezett az államháztartásban - jelentette a Nemzetgazdasági Minisztérium. A magas deficit első számú oka az uniós pályázatokat hazai forrásból megelőlegező kifizetések felpörgése.

NGM: az áfa-visszatérítések miatt nőtt az államháztartás hiánya

Az áfa-visszatérítések csaknem 200 milliárddal növelték az államháztartás hiányát márciusban, de az éves hiánycél teljesítése nincs veszélyben - mondta az M1 aktuális csatornán Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára.

Így látják Brüsszelből Magyarországot

Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése alapján 2016-ban 2,5%-kal, 2017-ben 2,8%-kal bővülhet a magyar GDP, ami rendre 0,4 és 0,3 százalékponttal magasabb, mint amire idén februárban számítottak. A munkanélküliség az idén 6,4%-ra, jövőre 6,1%-ra csökkenhet, a költségvetési hiány pedig 2% körül stabilizálódhat majd, ez a szám ugyanakkor nem tartalmazza a kormány utóbbi másfél hétben bejelentett költségvetési lazításainak deficitnövelő hatásait.

Jelentős deficitet lát az ÁSZ-elnök az EU-pénzek miatt

A 2017-es magyar költségvetés "az uniós támogatások nagymértékű felhasználásával számol", "erre azonban csak akkor nyílik lehetőség, ha magyar forrásból közel hétszázmilliárd forinttal kiegészítjük az uniótól érkező összegeket" - fogalmazta meg kissé furcsán a jövő évi államháztartási hiány felhajtó tényezőjét a Magyar Időkben megjelent interjúban Domokos László. Az Állami Számvevőszék elnöke, aki a Költségvetési Tanács tagjaként már megkapta véleményezésre a jövő évi büdzsét, azt mondta: "a korábbinál nagyobb arányban költene az állam különféle fejlesztésekre és olyan lépésekre, amelyek a nemzetgazdaság gyorsabb növekedését segítenék elő" és mintha kormányzati gazdaságpolitikus lenne, külön kiemelte a lakástámogatásokra szánt 100 milliárdos összeget.

Évek óta a legszebb deficit és adósságszámok jöttek az EU-ból

Mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államháztartási hiány és államadósság tavaly a harmadik negyedévben - közölte ma az Európai Unió statisztikai hivatal. A deficitadat 1,8%-ra mérséklődött, ami évek óta a legalacsonyabb, míg az államadósság nominálisan is csökkenni tudott, a GDP arányában pedig 0,7%-pontos a mérséklődés egy év alatt. A friss magyar adatok most nem kiugróak, sem azok változása a második negyedévhez képest.

Itt a vége! Elképesztő eredményt ért el Magyarország

Minden idők harmadik legnagyobb havi uniós pályázati kifizetését teljesítette 2015 decemberében a magyarországi intézményrendszer - derül ki a Portfolio szokásos hónap eleji összesítéséből. A 284 milliárd forintos összeg azt jelenti, hogy az egész tavalyi év során 2329 milliárdos nettó kifizetés teljesült, ami még a rendkívül magas hivatalos célt is közel 100 milliárddal meghaladta és természetesen új éves történelmi csúcsnak számít. Könnyen lehet, hogy az év végén nagyon meglódult kifizetési számlálónak köze volt ahhoz, hogy extrém jól alakultak a harmadik negyedévben az államháztartási folyamatok, így volt költségvetési mozgástér arra, hogy elvileg az EU, gyakorlatilag a magyar kassza terhére költsük a pénzt. Mindezek alapján nagyon valószínű, hogy akiket érint, a maximális bónusz kapják meg a bizonyára megfeszített második félévi munkájuk alapján.

Itt a válasz: ezért nem aggódik a kormány az EU-források "túlköltése" miatt

"A jelentős mértékű kifizetések ... nem jelentik azt, hogy a rendelkezésünkre álló uniós forrás-keretet már túlköltöttük volna" és számos egyéb összefüggés alapján "kijelenthetjük, hogy az uniós kifizetések jelenlegi állása és a közeljövőben még ehhez kapcsolódó összegek nem veszélyeztetik az államháztartási hiány idei évre kitűzött célértékét." - többek között ezeket hangsúlyozza az az összefoglaló, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Titkársága küldött ma délután a Portfolio megkeresésére.

Kovács Árpád: 2018-ra 70% alá süllyedhet az államadósság

A GDP-arányos államadósság 70% alá kerülésének feltétele, hogy a jelenleg 900 milliárd forint körüli költségvetési hiány alacsonyabb legyen - nyilatkozta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Magyar Hírlapnak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.